Hópárduc
Nagytermetű macskaféle, testhossza 100-130 centiméter között van, súlya nem ritkán eléri a 75 kilogrammot. Az élőhelyéül szolgáló hegyek rideg, fagyos klímájától sűrű szőrzete védi, ami az oldalán télidőben a 12 centiméter hosszúságot is eléri. Füle kicsi, ezzel is kisebb támadási felületet engedve a hidegnek, orrürege pedig a többi nagymacskáéhoz viszonyítva szélesebb, ezáltal a belélegzett fagyos levegő valamelyest átmelegszik, mielőtt eléri az állat tüdejét. Telente a hópárduc foltos bundájának színe enyhén megfakul, ennek következtében az állat nehezebben kivehető a piszkos hóban. Nyáron szőre színe sötétebbé válik, így a szürkés sziklák közt is könnyedén elrejtőzhet. A hópárduc magányos állat. Közép-Ázsia hegyein, a Himaláján, továbbá a tibeti fennsíkon honos. Északon a mongol és szibériai tájakon találkozhatunk vele. Nyáron akár 6000 máteres magasságokra is fölmerészkedik, télen pedig leereszkedik a 2000 méternél alacsonyabb völgyekbe.
A Közép-Ázsia hegyeit benépesítő nagy állatokra vadászik. Meglepő ügyességgel ejti el a vadkecskéket, ázsiai muflonokat, a fiatal jakokat, és a vadkecske bizonyos fajait, mint például a markorokat és a gorálokat. Alkalomadtán nem veti meg a kisebb méretű állatokat, mint a mormota, pocoknyúl, vagy a nagyobb rágcsálók. Telente lejjebb kényszerül a magashegységek klímája miatt, s a völgyek erdeiben vaddisznót, szarvast zsákmányol. Időnként háziállatokat is elejt. Az elvégzett vizsgálatok eredményei szerint ennek a nagymacskának a hússzükséglete napi 2 kilogramm.
Az anyaállat körülbelül 100 napos vemhesség után egy sziklamélyedésben 1-4 számú – leggyakrabban 2 – kispárducot hoz világra. Odúját általában az elejtett állatok puha bundája, nem ritkán az anyaállat szőre borítja.
Forrás
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
